Idealisták és realisták

A hagyományunk egyik kérdése az, hogy az eszményeinknek van-e, és mekkora szerepe az emberi cselekvések terén. Az eszményi európai ember valamilyen, esetleg vitatható, esetleg megalapozhatatlan eszményt követ, de uralja szenvedélyeit, vágyait, érzelmeit és érdekeit. A kereszténység ezt felfokozta az erkölcsi cselekvése terén, míg a felvilágosodás a politikában tette mindenek feletti problémává a politikai tudást és eszményeket.Ezt az intellektualizált cselekvési eszményt azonban rendre kikezdik, és ezek a kihívást jelentő magyarázatok a romantikától a marxizmusig a valós cselekvésekre hivatkoznak, amelyek többé vagy kevésbé eltérnek az eszménytől. Egy nemzedékkel ezelőtt, de még ma is sokak számára a valódi cselekvésmotívum az (osztály)érdek volt, míg a mai wokery a személyes érzéseket tette legitim és bármilyen cselekvést igazoló motívummá, míg az eszményeket az elnyomás eszközeinek tekinti, hiszen az eszményeket követni próbáló ember korlátozza önmagát. A kötet írásai a cselekvés szkeptikus megközelítését sugallják: a cselekvéseknek mindig sokféle motívuma lehet, valamilyen eszmény követésétől kezdve érdekek, szenvedélyek és érzelmek követéséig, és ezekről csak feltételezéseink lehetnek. A tapasztalatunk az, hogy a túlmoralizált politika ugyanúgy kellemetlen világot eredményez, mint az alulmoralizált.