A Századvég Riport empirikus kutatások alapján elemzi korunk társadalmi és gazdasági jelenségeit és folyamatait. A korszellem hadban áll a valósággal, lényegében a világot pusztán emberi akarattal megváltoztathatónak tartja, tagadja az empirikus kutatások értelmét, helyette pedig a techcégek alkotta metavalóságban hisz. Csábító vonzereje az az ígéret, hogy az egyén a vágyai szerint tudja korlátlanul alakítani és így uralni önmagát és a környezetét. A Riport készítői szerint nincs így. Létezik egy valóság, amit el lehet utasítani, el lehet belőle menekülni, és meg lehet próbálni kibékülni vele és/vagy részben módosítani. Tudjuk, a meggyőződésünk, hogy a valóság ma idejétmúltnak, tudománytalannak, de legfőképpen elnyomónak, ha nem fasisztának számít, hiszen a valóság elfogadása a korlátok elfogadása is egyben. A Riport készítői fittyet hánynak a posztmodern korszellemre, amely tagadja a valóság létét, csak konstrukciók, nyelvjátékok és hasonlók vannak. Abból indultak ki, hogy legalább részlegesen megismerhető a világunk, amit a tökéletlen és esendő eszközeinkkel megpróbálunk feltárni. E feltáró munkák eredményei egy részét tartalmazza a kötet. A benne közölt tanulmányok számítanak a társadalomtudósok, döntés-előkészítők és döntéshozók, valamint a magyarországi valóság iránt érdeklődők figyelmére.
Kiadó
Századvég
Szerző
Pillók Péter – Stefkovics Ádám – Hortay Olivér szerkesztők
Oldalszám
448
Súly
1.056 kg
ISBN
978-615-5164-97-2
Nyelv
magyar
Megjelenés
Állampolgársága
Szakterület
Állampolgársága
Szakterület
Állampolgársága
Szakterület
Hortay Olivér Diplomáit és PhD fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte, ahol jelenleg adjunktusként oktat. A Századvégben 2019 óta az Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetőjeként, valamint 2022-től a Gazdasági Folyamatok Kutatóintézetének igazgatójaként dolgozik. Közösségi média tevékenységét 2022 óta a Megafon tagjaként végzi.
TOVÁBBI KÖNYVEK
Információk
Nyilatkozat
Elérhetőségek
Cím
1037 Budapest,
Hidegkuti Nándor u. 8–10.
Telefonszám
+36 1 479 5280
E-mail cím
szazadveg@szazadveg.hu
Fax
+36 1 479 5290
Frissítettük feltételeinket
Javasoljuk, hogy tekintse át frissített adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatónkat, valamint jogi nyilatkozatunkat. A folytatással elfogadja az itt felsorolt frissített feltételeket.