A magyar–francia kapcsolatok évszázadokra nyúlnak vissza, és ellentmondásoktól sem mentesek. Franciaország Szent Lajos, XIV. Lajos, Napóleon és de Gaulle országa. Mindezek a nevek magyarázzák azt, hogy a magamfajta, a frankofónia iránt elkötelezett jogász számára miért jelent kihívást és nagy élményt, hogy Franciaországban rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként képviselhettem hazámat. A második Orbán-kormány (2010–2014) idején szemtanúja lehettem a francia politikai élet megrázkódtatásainak és rezzenéseinek, Nicolas Sarkozy elnöksége utolsó éveinek és François Hollande elnöki időszaka első esztendeinek. A két eltérő – és a francia társadalom által erősen kritizált – habitusú köztársasági elnök kül- és belpolitikai törekvéseinek figyelemmel kísérése mellett láthattam, hogy a hagyományos politikai pártok milyen belső válságokon mennek keresztül, s hogy mi tette lehetővé Emmanuel Macron köztársasági elnökké választását. Egyetemi tanári és korábbi alkotmánybírói megbízatásomra tekintettel nagykövetként szerepet kaphattam a magyar alkotmányos identitás védelmezésében, az alkotmányozás folyamatának bemutatásában. Ugyanakkor a magyar–francia gazdasági kapcsolatokban az úgynevezett vállalati viták rendezésében ügyvédi tapasztalataimat is hasznosítani tudtam. Párizsi nagyköveti éveim alatt naplót vezettem, rögzítettem mindazt, amit láttam és átélhettem. Mindamellett igyekeztem bemutatni a diplomáciai élet mindennapjait, egy nagykövetség küzdelmeit és örömeit.
Kiadó
Századvég
Szerző
Trócsányi László
Oldalszám
432
ISBN
978-615-5164-60-6
Nyelv
magyar
TOVÁBBI KÖNYVEK
Információk
Nyilatkozat
Elérhetőségek
Cím
1037 Budapest,
Hidegkuti Nándor u. 8–10.
Telefonszám
+36 1 479 5280
E-mail cím
szazadveg@szazadveg.hu
Fax
+36 1 479 5290
Frissítettük feltételeinket
Javasoljuk, hogy tekintse át frissített adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatónkat, valamint jogi nyilatkozatunkat. A folytatással elfogadja az itt felsorolt frissített feltételeket.