Fellebbezés az újaktól a régi whigekhez és más írások

Burke 1789 előtt a királyi abszolutizmussal szemben védte meg az alkotmányt, ekkor azonban már a radikálisokban látta a legnagyobb veszélyt. Burke adott kortársai közül először új értelmezést a francia forradalomnak. A korabeli közvéleménnyel ellentétben nemcsak elítélte, hanem felhívta a figyelmet az esemény jelentőségére és várható következményeire. „Ez az új fajtájú kormányzásról szóló nyilatkozat, ami új elvekre épül (vagy legalábbis azt állítja), az igazi válság az európai politikában.” A francia forradalom sajátosságát abban látta, hogy „ez a forradalom […] az elméletek és a dogmák forradalma. Sokkal inkább hasonlít azokra a változtatásokra, amelyek vallási alapon történtek, amikben a hittérítés szelleme játszotta a főszerepet.” Az ilyen (doktriner) forradalom „hatása, hogy minden országba bevisz más érdekeket, mint amelyek a helyi és természetes viszonyokból létrejönnek”. A forradalom átalakította a politikai közösség jellegét: „Az egyes irányzatok hangadói sokkal szívesebben kötődtek azokhoz, akik az ő nézeteikkel rokonszenveztek egy külföldi országban, mint saját honfitársaikhoz, akik más nézeten voltak. Ezek a frakciók, bárhol jöttek létre, ha nem is szüntették meg teljesen a hazafias érzéseket, meggyengítették az összetartást. A politikai vonzalmaknak más indítékai és más kötelékei lettek.” Bármi is legyen a véleményünk Burke-ről, vitathatatlanul ő ismerte fel először a forradalom jelentőségét és alapvető jellemzőit, és az ezután elterjedő ideologikus politizálás jellemzőit és hatásait.