Esszé a katolicizmusról, a liberalizmusról és a szocializmusról

„[…] midőn a liberalizmus a mulandó és átmeneti kormányzatok különféle formáival magyarázza a rosszat és a jót, a rendet és a rendezetlenséget; midőn egyfelől az összes társadalmi, másfelől az összes vallási problémától eltekint, és a maga politikai problémáit teszi vita tárgyává olyképpen, mint amelyek fenséges jellegüknél fogva egyedül méltóak arra, hogy foglalkoztassák az államférfit, akkor egyetlen nyelvben sincsenek szavak, melyek kellőképpen nyomatékosítanák ezen iskola mélységes alkalmatlanságát és radikális képtelenségét nem csupán arra, hogy megoldja, hanem arra is, hogy egyáltalán felvesse e félelmetes kérdéseket. A liberális iskola, amely a sötétségnek és a fénynek egyszerre ellensége, egy nem is tudom, milyen, bizonytalan állagú szürkületet választott ki magának a világos és a homályló régiók, az örök árnyékok és az isteni hajnalok között. E névtelen régióba kerülve arra vállalkozik, hogy a nép és Isten nélkül kormányozzon; ez esztelen és lehetetlen vállalkozás, napjai meg vannak számlálva, mert a látóhatár egyik pontján feltűnik Isten, a másikon pedig a nép. Senki sem tudná megmondani, hogy a liberalizmus hol lesz majd azon félelmetes csatanapon, amikor a harcmezőt beborítják a katolikus és a szocialista falanxok.”