A tévé megszállása

Webshop ár: 4 390Ft

Ár: 5 490Ft

51 készleten

Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő „arcaira”. A „nagy pillanat” 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az „ellenforradalommal”. Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak.

Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás.

Kiadó

Századvég Kiadó

Szerző

Mező Gábor

Oldalszám

316

Súly

0,55

ISBN

978-615-6436-33-7

Nyelv

Magyar

Megjelenés

2023. december 15.
ajándékkönyv újdonságtörténelem

A szerzőről

Mező Gábor

Történész kutató, újságíró

Állampolgársága

Magyar

Szakterület

Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021) és Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021).

Vélemények/kritikák

Így szállta meg Vitray Tamás, majd Juszt László, később Kepes András a tévét a diktatúra idején
Tavaly a Századvég kiadásában jelent meg Mező Gábor: A kultúra megszállása című könyve. A már közel ötezer példányban elfogyott, azaz nagy sikerű kötet egy sorozat első része volt, A tévé megszállása karácsonykor követte, amely azt mutatja be – állambiztonsági dokumentumok, jelentések, különböző újságcikkek és visszaemlékezések alapján –, hogy 1956 után a Magyar Televízióba kizárólag a legmegbízhatóbb elvtársak nyerhettek felvételt. Leginkább azok, akik önmaguk is bizonyítottak a Néphadseregnél vagy akár az ÁVH-nál, vagy akiknek megfelelő, lehetőleg kommunista családi hátterük, illetve előéletük volt. A kötetben 1957-től a rendszerváltásig a legismertebb televíziósok portréját olvashatjuk, egészen meglepő fordulatokkal. Ki közvetíthette az 1957. május 1-i felvonulást és a Kádár-beszédet? Hogyan utazgathatott nyugatra Vitray Tamás, Horváth Ádám vagy Vitár Róbert? Kit szerveztek be ügynöknek, és kiről jelentett a televízióban? Milyen kapcsolata volt Juszt Lászlónak a szovjet-orosz szervezett bűnözés kulcsfigurájával? Egyebek mellett ezekről is kérdeztük a könyv szerzőjét, Mező Gábort.

Tartalomgyártó

Origo

Dátum

2024. február 07.

Extra digitális tartalmak

Interjú Mező Gáborral a Politikai Hobbistán
A műsor történetének eddigi egyik legizgalmasabb, legfontosabb, leglebilincselőbb beszélgetése! Mező Gábor a kommunizmus alatt, illetve a rendszerváltás környékén hazugságokat, átveréseket, hatalomátmentéseket és egyéb gazemberségeket kutatja, "kiássa" az eltüntetett információkat, dokumentumokat, és lerántja a leplet, az elkövetők, résztvevők, felelősök hazug meséiről. Arról, hogy Koncz Zsuzsa és Bródy János mennyire voltak valójában lázadók (spoiler: semennyire), vagy hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki fiatalon a Magyar Televízió képernyőjén milliók előtt vezethessen népszerű műsorokat (spoiler vállalatigazgató, impexes, magasrangú pártfunkcionárius szülők).

Tartalomgyártó

Politikai Hobbista

Dátum

2024. február 10.
Interjú Mező Gáborral az Ultrahang Plusz csatornáján
1990-ben az országgyűlési választások két fordulója között jelent meg Csurka István lapjában, a Magyar fórumban a hatalmas belpolitikai vihart kavart Apák és fiúk című cikk, amely az akkor antikommunista SZDSZ-es politikusok, és szüleik viszonyát taglalta a kommunista mozgalommal. A módszer azóta is változatlan, mindkét politikai oldal a maga kutatóihoz, sajtójához szervezi ki a másik oldal múltjának a feltárását. Ungvári Krisztián Bayer Zsolt nagypapájának nyilas, és ÁVH-s múltját feltáró videója hatalmas vihart kavart, és felélesztette a vitát, hogy meddig terjed a leszármazott felelőssége a felmenőiért. Kepes András, és Szilágyi János a Kádár rendszerben befutott tévések szülei annyira hittek a kommunista mozgalomban, hogy annak szolgálatáért, még a saját gyereküket is intézetbe rakták. Tényleg Moszkvában találhatóak a hiteles magyar ügynökakták? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ Mező Gábor kutatóval, valamint kibontottuk az aktanyilvánosság kérdéskörét. Górcső alá vettük, hogy a Kádár rendszer milyen módszerekkel törte meg a társadalom lelkiismeretét.

Tartalomgyártó

Ultrahang Plusz

Dátum

2024. február 10.
Mező Gábor a Patriótában
Párttitkár unokából befolyásos politikus, hírszerző gyerekéből rádiós műsorvezető, külkereskedő fiából pedig reklámszakember. Csak néhány történet, amely jól mutatja, hogy az egykor magas polcon lévő káderek leszármazottjai, miként részesültek a szülői/nagyszülői örökségből, akikről a széles közvélemény nem is sejti, hogy milyen háttérrel érkeztek a közéletbe. Mező Gábor történész-kutatóval ezúttal a kommunista celebvilágról és a kádergyerekekről beszéltek a Patriótában.

Tartalomgyártó

Patrióta

Dátum

2024. április 24.

A szerző további kötetei

3 990Ft

Eredeti ár: 4 990Ft

4 390Ft

Eredeti ár: 5 490Ft

4 950Ft

Eredeti ár: 5 490Ft

TOVÁBBI KÖNYVEK

Belépés
Email cím *
Jelszó *

Frissítettük feltételeinket