Washingtoni napló – Négy év a Fehér Házban Donald Trumppal

Webshop ár: 7 190Ft

Ár: 8 990Ft

Több szempontból sincs könnyű helyzetben az, aki kormányzati szereplőként politikai jellegű visszaemlékezés megírására tesz kísérletet. Mindez hatványozottan igaz arra, aki egy teljes politikai cikluson keresztül a világ legmeghatározóbb kormányzatában, az Egyesült Államok elnökének közvetlen közelében dolgozott. Hiszen gondoljunk csak bele, a szerző által felidézett szubjektív tapasztalatok amellett, hogy óhatatlanul hatással lesznek egy-egy már megismert politikai folyamat újraértelmezésére, még akár érdemi befolyást gyakorolhatnak olyan, netán jelenleg is zajló nemzetközi fajsúlyú dilemmákra is, amelyek adott esetben élet-halál kérdéseit képezik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az efféle elvárásoknak való megfelelés nem csorbíthatja a visszaemlékező azon belső gondolatvilágát, amely leginkább kézzelfogható módon az általa jegyzett emlékiratok segítségével kelhet életre minden olvasóban. Amennyiben kezünkbe vesszük e terjedelmes emlékcsokrot, hamar kiderül, hogy a volt amerikai elnök, Donald Trump tanácsadójaként és egyben vejeként ismert Jared Kushner a Washingtoni napló című könyvében e fenti szempontokat kifejezetten tudatosan igyekszik ötvözni.

 

Kiadó

Századvég Kiadó

Szerző

Jared Kushner

Fordító

Horváth Judit

Oldalszám

612

Súly

0,89

ISBN

978-615-6436-36-8

Nyelv

magyar

könyv újdonságpolitikai gondolkodás

TOVÁBBI KÖNYVEK

Belépés
Email cím *
Jelszó *

Frissítettük feltételeinket