A harc még nem ért véget – A baloldali erőszak története és aktualitásai

Webshop ár: 3 190Ft

Ár: 3 990Ft

6 készleten

A baloldal, amióta csak létezik, egyszerre ígér új, békés és igazságos korszakot, amelybe a vezetésével az emberiség eljuthat, ugyanakkor büszkén hirdeti az erőszak szükséges voltát. És a mai napig a legerkölcsösebbnek tűnő célokkal törekszik a legerkölcstelenebb tetteit igazolni. A szégyenlősebb balosok szerint a baloldali erőszak szóra sem érdemes, vagy csak „kényszerű” válasz, ellenállás a létező világ strukturális erőszakára. A háború utáni politikai gondolkodás és gyakorlat Európában arra törekedett, hogy felszámolja az erőszakot a nemzetek között, a polgárok között, illetve az állami intézmények és a polgárok között. Ezzel a törekvéssel szemben a baloldal a mai napig fizikai erőszakra buzdít a kortársak ellen, veszélyeztetve testi épségüket és vagyonukat. A könyv nagyobb része az elmúlt ötven év erőszakos baloldali gyakorlatával és annak igazolásával foglalkozik. A baloldal társadalmi követeléseit egyre inkább megvalósító jóléti állam a mai napig magára vonja a baloldal dühét és erőszakos támadásait. A szerzőket kevésbé a baloldali erőszak forrása, inkább a gyakorlata érdekli.

Kiadó

Századvég

Szerző

Klaus Schroeder – Monika Deutz-Schroeder

Fordító

Hegedűs Soma

Oldalszám

360

Súly

0.588 kg

ISBN

978-615-6436-00-9

Nyelv

magyar

Megjelenés

2022. május 5.
ajándékantifaantifasisztaBaader-Meinhof csoportbal oldali erőszakbaloldalKlaus SchroederkönyvMonika DeutznémetNémetországradikális baloldalRAFSzázadvégszélsőbaltörténelemUlrike MeinhofVörös Hadsereg Frakció

A szerzőről

Klaus Schroeder

Állampolgársága

Német

Szakterület

Monika Deutz-Schroeder

Állampolgársága

Német

Szakterület

Monika Deutz-Schroeder (1953–) a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) történetét kutató intézet munkatársa. Klaus Schroeder (1949–) a Berlini Egyetem professzora, az NSZEP történetét kutató intézet vezetője. Kutatási területeik az NDK, az újraegyesítés és a radikalimus története.

Hasonló könyvek

TOVÁBBI KÖNYVEK

Belépés
Email cím *
Jelszó *

Frissítettük feltételeinket