Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A nacionalizmus erénye E-book

Menny.:db

Yoram Hazony (1964‒) izraeli tudós, a Herzl Intézet igazgatója. Több könyv szerzője, e műve 2019-ben elnyerte az Év Konzervatív Könyve díjat az Egyesült Államokban.

 „Az a nacionalizmus, amelyen én felnőttem, olyan alapelv, amely szerint a világ kormányzása akkor a legjobb, ha a nemzetek képesek egymással való összeütközés nélkül saját független útjukat követni, saját hagyományaikat ápolni, és saját érdekeiket képviselni. Ez az imperializmusnak az ellentéte, amely viszont az emberiség egyesítése által igyekszik elhozni a békét és jólétet a világ¬nak, amennyire csak lehetséges, egyetlen politi¬kai rezsim égisze alatt.”
„Amit azonban nem kerülhetünk el ködösítés nélkül, az a választás két álláspont között: az ember vagy támogatja elméletben egy olyan nemzetközi kormányzás vagy rezsim gondolatát, amely akaratát rákényszerítheti az alá tartozó nemzetekre, amikor hivatalnokai azt szükségesnek látják, vagy azt vallja, hogy a nemzeteknek meg kell hagyni a szabadságát, hogy egy ilyen nemzetközi kormány vagy rezsim hiányában maguk határozzák meg saját útjukat.”
 

Szállítási díj: 915 Ft
Várható szállítás: 2022. május 31.